Etiam velit magna, dapibus quis

Tokaj - Andrássy kúria

Tokaj-hegyalja Magyarország világszerte ismert és elismert borvidéke. Hatezerhatszáz hektárnyi területén minden feltétel adott ahhoz, hogy a világ legnemesebb édes borát, a Tokaji aszút elkészíthessék. A kultúrtáj hűen mutatja be a régió meghonosodott bortermelésének módját, illetve egy borspecialitás készítésének történelmi hagyományait - hiszen ezek a speciális igények formálták a pincék és pincészetek formai megjelenését, mely eltér Magyarország más tájaitól.

Tarcalon található az Andrássy Kúria, ami már a XVI-XVII. században főúri udvarház volt. Az 1753-as összeírás szerint a kúriát Gróf Károlyi Ferenc úr kapta, majd az 1830-as években az Andrássy-ak tulajdonába került.

Az Andrássy Pincészet 1999-ban kezdte meg működését mintegy 20 hektár szőlőterületen Tokaj-hegyalja első osztályú kataszterében, a Szentkereszt-dűlőben. Az Andrássy Kúria többszázéves épületének négycsillagos minőségű felújításával és bővítésével a bor- és gasztronómiai, a kulturális, a wellness, a kongresszusi és üzleti turizmust, valamint az üdüléseket és rendezvényeket kívánjuk szolgálni minden igényt kielégítő színvonalon.

Az épületegyüttes és a szőlőültetvény különleges lehetőséget biztosít a szakmai és szabadidős célú borturizmus minden fajtájára: pincelátogatás, borkóstoló, szüret, borászati üzem látogatás és ismeretszerzés a borkészítés folyamatáról egyaránt lehetséges.

Az Andrássy Pincészet egyedüli magyar kiállítóként vett részt a Shanghai Nemzetközi Bor Kiállításon és Borversenyen, ahol az a megtiszteltetés érte őket, hogy a neves nemzetközi zsűri Wine of Wines Gold Award-dal (A Borok Bora Arany Érem) jutalmazta pincészetük 2000-es évjáratú, Muscat Lunel Aszú Esszenciáját.

A weboldalon megjelenő anyag a D&B Grouptól kérhető, a Host Nation Broadcaster szobában.

2008.10.10 11:53:10

Home

Program

Háttéranyag

Média

Sajtófoglalás

Kapcsolat

©2008 Budapest D&B Group. Minden jog fenntartva.